Az a helyzet, hogy nem tudom mennyire leszek képes rávenni magam rendszeres blogolásra, de legalább elkezdem.
1. Az utazás
Budapestről Varsóba 1 órás volt az út, ami nem vészes. Ott két óra volt az átszállásra a Chicagóba tartó járatra. Az út kilenc és fél óra, ami eléggé fárasztó. Az a szerencse, hogy a Boeing-787 Dreamliner eléggé nagy és mindennel felszerelt. Az előttem lévő ülés háttámláján beépített monitor volt, így lehetett filmeket nézni, de az is unalmassá válik egy idő után.
Érdekes volt látni, hogy az útvonal Lengyelország, Dánia, Svédország, Norvégia, Izland, Grönland és Kanada fölött vezetett el. Persze általában csak a felhőket lehetett látni, de Grönland esetében szerencsések voltunk. A végtelen hómezők csodálatosak.
A megérkezés után elég sokat kellett várni a sorban, hogy ellenőrizzenek minket, de ez már gyorsan ment. Ezután elköszöntem a magyar sráctól, aki Urbana-Champaign-ba ment matematikából doktorizni és próbáltam megkeresni a metrót, ami bevisz a belvárosba. Át kellett menni egy másik terminálba és a jegyvásárlás se ment könnyen, de onnan sima volt az út a szállásig. Egy hatágyas szobába kerültem, de gyorsan el is indultam a városba. Igazából nem sok dolgot néztem meg, csak a felhőkarcolók között sétálgattam, de ez is nagy élmény volt, hogy mint falak magasodtak az utcák fölé. ( A város legmagasabb épületéhez azért elmentem.)
Chicago nagyon tetszett, szeretnék majd több időt is eltölteni itt. Igazi nagyvárosi hangulata van. Sajnos arról nem csináltam fotót, de a metró a belvárosban a föld alatt, a külvárosokban viszont gyakran a második emelet magasságában megy.
Sötétedés után visszamentem a szállásra aludni, de hajnalban felébredtem a jetlag miatt. Az épület tetején volt egy terasz, így oda mentem ki, ahol egy sörözgető amerikai és kolumbiai sráccal beszélgettem. Mind a ketten phd-znak. Nagyon elit társaságba keveredtem.
Reggel aztán elindultam a buszállomásra. A buszút rendben volt, bár az is majdnem öt óra. Szerencsére a ház tulajdonosa (a főbérlő) várt és elvitt a lakáshoz.
