Újabb próba

Mivel elég lusta vagyok, ezért az a koncepcióm, hogy néhány képet feltöltök és ezeket kommentálom.

Először az egyetemről mutatok képeket. A University of Michiganről azt érdemes tudni, hogy ez egy állami egyetem ellentétben, olyan híresebb egyetemekkel, mint például a Harvard vagy a Yale. Ennek ellenére ez is jelentős magánadományokat kap volt diákoktól. Az egyetem majdnem kétszáz éves és mintegy 40 000 diák tanul itt, így mindegyik magyar egyetemnél jelentősen nagyobbnak számít. A város, Ann Arbor mindössze 110 000 fős, így az végül is az egyetem köré szerveződik minden szempontból.

Az első képen a Ross School of Business látható, az egyetem üzleti képzéséért felelős része. Ez a tandíjak és a nagylelkű magánadományok miatt elég jól áll anyagilag, ami az épületen is látszik. Ross egyébként egy milliárdos volt diák, aki jelentős összeggel támogatta a Business Schoolt, és ezért nevezték el tiszteletből utána. Most újra építkeznek (bár nincs szükségük rá), mert újabb nagyobb összeghez jutottak. (Az előadásaink nekünk eddig ebben az épületben voltak.)

A jogászok másként próbálják érzékeltetni, hogy különlegesek. Itt az a divat, hogy historizáló épületeket húznak fel. Valamiért fontos, hogy neogótikus épületben tanulhassanak. Az első képen a jogi kar könyvtára van, ami elég híres, de sajnos még nem voltam benne, így amint lehet belülről is megnézem. (Bár úgy néz ki, de egyik épület sem templom. :)  )

A következő fotón a Közgazdasági tanszék épülete látható. Ez visszafogottabb, mint a másik kettő. Itt óráink még nem is voltak, csak a könyvtárat használtuk és a tanárok irodái találhatóak itt.

 Az egyetem központi területe egy park, a Diag ("Átló"?). Itt van két könyvtár külön az alsó és a felsőbb éves diákoknak. (Persze minden tanszéknek van saját könyvtára is.)

Természetesen az amerikai zászló is elmaradhatatlan. Háttérben pedig a harangtorony látható. Valószínűleg ez is elmaradhatatlan kelléke egy magára valamit is adó amerikai egyetemnek. A Berkeley tornya például nagyon híres, de azért ez is jól néz ki.

A következő bejegyzésben igyekszem majd a városról készített fotókat összegyűjteni.

Az a helyzet, hogy nem tudom mennyire leszek képes rávenni magam rendszeres blogolásra, de legalább elkezdem.
1. Az utazás
Budapestről Varsóba 1 órás volt az út, ami nem vészes. Ott két óra volt az átszállásra a Chicagóba tartó járatra. Az út kilenc és fél óra, ami eléggé fárasztó. Az a szerencse, hogy a Boeing-787 Dreamliner eléggé nagy és mindennel felszerelt. Az előttem lévő ülés háttámláján beépített monitor volt, így lehetett filmeket nézni, de az is unalmassá válik egy idő után.

Érdekes volt látni, hogy az útvonal Lengyelország, Dánia, Svédország, Norvégia, Izland, Grönland és Kanada fölött vezetett el. Persze általában csak a felhőket lehetett látni, de Grönland esetében szerencsések voltunk. A végtelen hómezők csodálatosak.

A megérkezés után elég sokat kellett várni a sorban, hogy ellenőrizzenek minket, de ez már gyorsan ment. Ezután elköszöntem a magyar sráctól, aki Urbana-Champaign-ba ment matematikából doktorizni és próbáltam megkeresni a metrót, ami bevisz a belvárosba. Át kellett menni egy másik terminálba és a jegyvásárlás se ment könnyen, de onnan sima volt az út a szállásig. Egy hatágyas szobába kerültem, de gyorsan el is indultam a városba. Igazából nem sok dolgot néztem meg, csak a felhőkarcolók között sétálgattam, de ez is nagy élmény volt, hogy mint falak magasodtak az utcák fölé. ( A város legmagasabb épületéhez azért elmentem.)

Chicago nagyon tetszett, szeretnék majd több időt is eltölteni itt. Igazi nagyvárosi hangulata van. Sajnos arról nem csináltam fotót, de a metró a belvárosban a föld alatt, a külvárosokban viszont gyakran a második emelet magasságában megy.
Sötétedés után visszamentem a szállásra aludni, de hajnalban felébredtem a jetlag miatt. Az épület tetején volt egy terasz, így oda mentem ki, ahol egy sörözgető amerikai és kolumbiai sráccal beszélgettem. Mind a ketten phd-znak. Nagyon elit társaságba keveredtem.

Reggel aztán elindultam a buszállomásra. A buszút rendben volt, bár az is majdnem öt óra. Szerencsére a ház tulajdonosa (a főbérlő) várt és elvitt a lakáshoz.